Olvasóink sem mentek el szó nélkül a török EU-csatlakozás, és úgy általában a Jobbik „keleti nyitás” nevű külpolitikai programja mellett, az ezzel kapcsolatos nyílt vitához többen is hozzászóltak. Alább a szerkesztőségünkbe beérkezett levelekből szemezgettünk. (Beérkezési sorrend idejében fordítva, azaz elől a legkésőbb beérkezett levél, majd a régebb érkezettek.)
Kína! Kell nekünk?
Véleményünk szerint minden nemzeti, nemzeti és szocialista, hungarista ember szempontjából egyszerű és gyors válasznak kéne lennie: NEM! Sajnos nincs így. Miért? Sokan a nemzeti oldalon annyira csak és kizárólag a nyugat és Amerika (Egyesült Államok) ellenességre koncentrálnak, hogy a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntik. Azt hiszik, hogy Kína vetélytársa az Egyesült Államoknak és általában a hozzá köthető cionista tőkének. Csakhogy kik is sugallják ezt? Csak nem ezen pénzpiacok szakértő médiái? Hinni kell nekik? Nem!
Kína gazdaságát a kapitalizmus felé történő nyitás és az igen, többnyire, cionista globalista tőke tette a gazdasági fejlődő pályára. Olcsó, jól kizsákmányolható munkaerő. Erre volt szüksége a tőkének. Csodálatos példája, hogy a kommunizmus és a kapitalizmus ugyan az a tőkeközpontú rendszer ami az emberekben, csak és kizárólag termelő egységet lát, ami annál jobb, minél olcsóbb és hatékonyabb. Már itt látni kéne, hogy ez semennyire sem egyezik a nemzeti és szocialista elvekkel! Persze lehet, hogy a kínai munkásember jobban él a szabad piaci övezetek iparvárosaiban, mint a vidéki Kínában, mivel mint tudjuk a kizárólag elméletekre épülő kommunista gazdaság, melyet csak terrorral, vasfüggönnyel, lehetett fenntartani, ahová betette a lábát, oda csak válságot és nyomort hozott (tőlünk is nyugatra, Ausztriába menekültek a munkások és nem fordítva). De ehhez még hozzá kell tenni, hogy MI európaiak és nacionalisták vagyunk! Tehát az, hogy hogyan érzik magukat a kínaiak, legyen az ő problémájuk! Számunkra inkább az a lényeges, hogy mit okoz és mit okozott az olcsó munkaerő, az itt megtermelt anyagi és szellemi javak Kínába hurcolása?
Válságokat, munkanélküliséget, komplett ágazatok eltűnését. Ezenkívül fogyasztói árudömpinget, extra-profitot a kereskedelmi cégeknek és bankoknak, a minőség eltűnését és ezzel hatalmas szemétdombokat, kínai-piacos, boltos, vendéglős bevándorlókat, valamint, ami nagyon hátrányosan érintheti az európai munkásságot, bérversenyt. Ezek közül ki kell emelni az ágazatok eltűnését, mivel ha egy komplett ipari ágazat eltűnik, vagy már meg sem jelenik az európai termelésben (például számítástechnikai alkatrészek, a billentyűzet is kínai, melyen ezt a cikket írom), akkor a hozzá tartozó kutatásra, fejlesztésre sem lesz szükség. Ez hosszútávon hat negatívan. Európa sohasem a végtelen ásványkincseiről, vagy embertömegéről, hanem fejlesztéseiről, találékonyságáról, bátorságáról, összegezve intelligenciájáról volt nevezetes, ez tette Európát naggyá. Így a fentiek európai nemzetiszocialista szempontból külön-külön is elítélendőek, függetlenül attól, hogy Kína kinek a vetélytársa és kinek nem.
Ezért javasoljuk az európai nemzeteknek, hogy közös, folyamatosan növekedő védővámokat vessenek ki a kínai, és az azt övező gazdasági térség termékeire, egészen addig míg azok el nem tűnnek, esetleg egy-két egzotikum kivételével, az európai piacokról. Különös tekintettel az európai nagy cégek Kínában gyártatott alkatrészeire. Ezen utóbbi cégek akár részben állami tulajdonba vétele is erkölcsileg elfogadható, mivel ha támogatják a Kínai kommunizmust, az jó nekik, akkor bizonyára nincs ellenükre egy kis államosítás…
Magyarország külpolitikája és a külföldhöz való viszony
A témában olvasott cikkek és kommentárok után a következő álláspont szűrődött le nálam:
A külkapcsolatokban a megosztó, mellette és ellene érvelős, előnyökkel és hátrányokkal egyaránt bíró helyzetekben a lehető legjobb kompromisszumot kell elérni; másként mondva, a legkevésbé rossz kompromisszumot.
Azért ezt, mert ennél jobb nincs.
Hogy melyik a legjobb kompromisszum, azt úgy lehet megállapítani, hogy pontokba szedjük mindazt, ami számunkra jó, és mindazt, ami rossz. Aztán a jót elfogadjuk, a rosszba pedig nem megyünk bele, azt elutasítjuk, kizárjuk. Ha valami úgy mutatkozik, mint „csomag”, vagy „menü”, akkor is válogatni kell, hogy mi az, ami kell, és mi az, ami nem kell. A svájciak pl. így csatlakoztak az EU-hoz, egyedi szerződésekkel, és ők jártak jól. A pró és kontra pontok megállapítása jobb, ha demokratikus alapon történik, mert több szem többet lát, több fej többet tud.
A továbbiakban pedig, ahogy a magánéletben is van, pl. legyünk barátok, mert az jó, viszont sáros cipővel ne gyere be a lakásba, mert az rossz, és kizáró ok. Az ésszerű, jogos és logikus érdek-érvényesítést kell művelni minél magasabb szinten, szelektálva, hogy mi az, ami számunkra jó, és mi az, ami rossz, és ennek megfelelően hozzáállni, és érvényesíteni az érdekeket.
Az általános elvről a konkrét helyzetre térve:
1. Hogyan optimális megállapítani azt, hogy mi legyen a külpolitikai stratégia, és milyen legyen az egyes országokhoz való viszonyulás?
Ahogy már írtam, ezt jobb, ha nem a külügyekért felelős pozícióban lévő „minidiktátor” határozza meg egyedül, vagy kevesedmagával, mert igen nagy valószínűséggel tévedni fog(nak), mert nem lesz(nek) a teljes kép birtokában, és így nem lesz jó a döntés. Egyrészt. Másrészt, lehet erőltetni a „diktátori” irányvonalat, de ez azzal jár, hogy az addigi egésznek csak egy része fog ahhoz a nézethez csatlakozni, a többiek pedig csalódottan megpróbálják megkeresni azt, aki az ő nézeteiket és érdekeiket érvényesíti, aki velük egy hullámhosszon van. Így újabb törésvonalak keletkeznek, és így történik meg a szétesés és lemorzsolódás, ami aztán oda vezet, hogy végül Jobbik sem lesz, és addig is csökken, és veszíti el a politikai súlyát. Ez pedig nem jó.
Volt már a Kovács Béla-féle irányvonal, amely szerint, mivel a Jobbik Magyarországon szélsőjobbnak számít, keressük meg a világban azokat a pártokat, amelyek az adott országban szintén szélsőjobbnak számítanak, és ez így majd jó lesz. Így jutott el a szélsőjobbos Nick Griffintől és a BNP-től a japán yakuzákig, mert ott meg az a szélsőjobb. Persze ez nem vált be, hanem az derült ki, hogy nem a szélsőjobbos címke számít, hanem az, hogy mennyire esnek egybe az érdekek.
Aztán következett a Hegedűs Tamás-féle „keleti nyitás”, ami széles spektrum mentén megosztotta a jobbikos párttagokat, szimpatizánsokat és szavazókat.
Észre kell venni, hogy az egység megőrzése is van olyan fontos szempont, mint az egyes országokhoz való „minidiktátori” pró és kontra viszonyulás. Ha nincs meg az egységre való törekvés, hanem diktatúra van helyette, akkor „az elefánt össze fogja törni a porcelánboltot”. Sokkal diplomatikusabban, és sokkal több szempontot figyelembe véve kell a külpolitikai döntéseket (is) meghozni, mert ezek bizony sorsdöntőek tudnak lenni, úgy a párt, mint az ország vonatkozásában.
A lelkes, ámde felkészületlen és tapasztalatlan magyar amatőröket a külföldi profik „megeszik reggelire”; nem kispályás, és nem tét nélküli „játék” ez, úgyhogy minimum azt a szintet kell hozni, amit itt leírtam.
2. Mi legyen Magyarország külpolitikai stratégiája?
Dióhéjban: a tényeket összevetve az a meggyőződésem, hogy a semleges és független Magyarország az optimális állapot. Az, hogy egyik nagyhatalom csatlósaként sem, hanem ehelyett, ami az optimális, az a Svájc-Ausztria-Magyarország semleges tengely.
Tehát, nem jó az, ha bármelyik nagyhatalommal, vagy politikai érdekcsoporttal olyan szorosak lennének a kapcsolatok, mint a Szu.-val volt, vagy mint most a NATO-val van.
Magyarország a középkor óta nem nyert háborút – aminek megvannak az okai; a lényeg az, hogy már onnantól kezdve a semlegességre kellett volna törekedni, a nyerészkedés helyett, annál is inkább, mert Magyarország politikai vezetői az utóbbi 150 évben 100%-os érzékkel mindig megtalálták azt az aktuális hatalmat, amelyikből végül a vesztő lett. Nem véletlen az a mondás, hogy akihez Magyarország csatlakozik, abból lesz a vesztő – és mindezt úgy, hogy Magyarország veszíti a legtöbbet, vagy kirívóan sokat.
Ez az állapot régóta tart, és most is; 1991-ben megszűnt a Varsói Szerződés, és a kapitalistává köpönyegfordult elvtársurak 6 (a gyakorlatban 8) évvel később beléptették az országot a NATO-ba. Tartozott hozzá egy népszavazás is, amelynek már a kérdése sem volt semleges: „Egyetért-e azzal, hogy a Magyar Köztársaság a NATO-hoz csatlakozva biztosítsa az ország védettségét?” (Ti. hogy ha nem csatlakozik hozzá, akkor védtelen lesz). Aztán a tömegmédián keresztül érvényesített pártakarat hatására a kérdésben inkompetens, és így megvezethető emberek tömege oda húzta az x-et, hogy legyen így. Utóbb vita volt belőle, hogy nem volt meg az 50%-os szavazószám (49,24% volt); de mindegy, hogy megvolt-e a létszám, mert ha érvénytelen volt a népszavazás, akkor viszont így megint csak a kormány dönti el, hogy mi történjen.
A NATO-csatlakozás a gyakorlatban arra volt jó, hogy most lehet menni Afganisztánba, védeni a zsidó érdekeket, és meghalni értük. Megfizették őket, a magyar adófizetők pénzéből, az agyhiányos szavazók által, akik kormányzati pozícióba juttatták a sátán földi helytartóit. A NATO-függés pedig csak egy a sok közül… és erre a csatlakozásra volt Horn Gyula (pufajkás, miniszterelnök, alkoholista) legfőbb érve az, hogy így olcsóbb.
Valóban, a függetlenségnek és semlegességnek ára van, a csatlós és gyarmati sor „olcsóbb”, ugyanúgy, mint ahogy az arany drágább mint az ólom (hogy mást ne is említsek); azért drágább, mert értékesebb.
Egy minimális bátorság kell semleges országnak lenni, és semleges politikát folytatni, mert megvannak azok a politikai erők, akiknek az az érdeke, hogy ez ne így legyen. A függetlenséget és semlegességet ki kell vívni, és meg kell tartani; és ezt a világnézetet és életformát kell folyamatosan művelni.
A jelenlegi helyzetet illetően, lehet, hogy meglenne a semlegesség tömegtámogatottsága, viszont ehhez képest nincs megjelenítve a parlamenti pártok egyike által sem.
Biztos vagyok benne, hogy Magyarország és a magyarok számára az az optimum, hogy nem csatlakozni egyik nagyhatalomhoz sem, hanem csak a Magyarországhoz hasonló méretű semleges országokhoz. Ebből még nem lesz nagyhatalom, és nem is kell, hogy legyen; legyen viszont jól összetartó szövetség.
Nem szabad elköteleződni egyik nagyhatalom oldalán sem – bármilyen előnyösnek látsszon is –, mert azáltal a garantáltan nagy hátrány lesz a végeredmény, amint a történelem mutatja. A nagyhatalmak felhasználják Magyarországot a csizmájukhoz kapcarongynak, és ha már nem kell, mehet a szemétbe.
Mindeközben úgy tűnik, mintha Magyarországnak nem lenne külpolitikai stratégiája; pedig sajnos van: a zsidó gyarmat. De ez kimondatlanul, kamarilla-politikával történik. Az viszont pl. elég beszédes, hogy kormányváltáskor kikhez mennek a vezetők – a legközelebbi kapcsolataikhoz, a legszorosabb kötődéseikhez, és velük beszélik meg, hogy a dolgok hogy s mint legyenek.
Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy Magyarország (valamint Manhattan, Lengyelország, Románia) felvásárlása csak azért lehet így, mert nem csak vevő van, hanem vannak bizonyos emberek is, akik eladják. Ez szó szerinti haza árulás, és már régen nevesített tétel kellene hogy legyen a Btk-ban.
Holodogma-törvény van, haza kiárusítás elleni törvény nincs, hmm… Vajon miért van ez így? – a költői kérdés.
2. A Kínához való viszony:
Már Konfúciusz is megmondta, hogy a legjobb az arany középút. Kína-pro és Kína-ellenesség helyett a semleges országhoz illő, korrekt és kellően távolságtartó kapcsolat a legjobb.
Nem szabad magunkat semmilyen nagyhatalom, se középhatalom ölelő keblére vetni, mert végül halálos ölelés lesz az.
Jellemző, hogy a nagy országok rátenyerelnek, sőt rálépnek a kicsikre; és legalább ne mondjuk azt, hogy „gyere, és lépj ránk”.
Egyébként is az a szerencsénk, hogy nem vagyunk Kínával szomszédos kis ország, mert akkor ez már megtörtént volna.
Az elvnek annak kell lenni, hogy csak az a jó, ami mindkét félnek előnyös; ami nem ilyen, abba nem szabad belemenni.
Mi az, amit szeretnénk?
Kölcsönösen előnyös és egyenlően arányos gazdasági kapcsolatokat, ha vannak ilyenek. Kölcsönösen előnyös politikai kapcsolatokat, ha vannak ilyenek. Nem kizárt, hogy a nem is olyan távoli jövőben Magyarország Kína segítségére fog szorulni… érdemes elgondolkodni azon, hogy ha az ujgurok jönnének ide, akkor mindenki jól jár; Kínának problémája van az ujgurokkal, a nép nem kell, csak a terület. Ők is tíz millióan vannak, és megoldanák a magyarországi népesség-problémát, Nagy-Kína pedig cserébe… ezt meg kell gondolni akkor és ott; tehát nem most azonnal, hanem akkor, ha forró lesz a helyzet. Viszont az ujgurok muzulmánok… ezt is meg kell gondolni.
Mi az, amit nem szeretnénk?
Nem szeretnénk Tibet sorsára jutni.
Nem szeretnénk kínai gyarmat (sem) lenni.
Nem szeretnénk, ha Magyarországon is kínai típusú politikai berendezkedés lenne.
Mindezek okán az udvarias, távolságtartó, de nem reflexből elutasító politika látszik a legjobbnak Kína irányában.
 
3. Törökország EU-csatlakozása
Magyarország és Törökország viszonya eddig is kettős volt a történelem során, és még mindig ilyen: megint a „törököt fogtam, de nem ereszt” szituáció van.
Nincs könnyű jó döntés, úgyhogy oda kell figyelni.
Ha a hivatalos álláspont a török EU-csatlakozás mellett van, akkor pl. ez az ellenérv és a kritika: – Miattatok van itt annyi török, megint elfoglalják Magyarországot, iszlamizálják, és az uralmuk alá hajtják, stb.
Ha pedig a török csatlakozás ellen van az álláspont, akkor pl.: – Ti löktétek Törökországot a Közel-Kelet karjaiba, és ne csodálkozzatok, ha ellenünk fordulnak.
A helyzet most nem annyira vészes, mint félezer éve, és közel 150 évig. Most nem csak a törökök jöhetnek Magyarországra, hanem mi is mehetünk Törökországba. Én már voltam ott, és mondhatom, hogy vannak ott is szép tájak, az élelmiszer és a lakásárak is kb. ugyanolyanok, mint Magyarországon; élhető hely, ha van hozzá munka, avagy pénz.
Ami pedig a mohácsi csatavesztést illeti, kár volt fogságba vetni a török követeket, akik a béke meghosszabbításáról akartak tárgyalni, mert ennek a kvázi-hadüzenetnek lett az eredménye a tényleges támadás török részről. II. Lajos és társai kihívták maguk ellen a balsorsot, pedig Magyarország akkor védhetetlenül rossz állapotban volt. 1526. augusztus 29-én a törökök győztek, és október 8-án már el is hagyták az országot; ez inkább egy muzulmán fanatizmus által tüzelt fosztogató, pusztító bosszúhadjárat volt, mintsem ország-elfoglalás és berendezkedés. Később megint visszajöttek sajnos…
Viszont ezt sem kéne elfelejteni: „II. Rákóczi Ferenc és kísérete Törökországba való érkezésekor Isztambulban, majd a Boszporusz partján fekvő Yeniköyben lakott. III. Achmed szultán 1720 tavaszán megvásárolta Tekirdag örmény negyedében a ma "Magyar-utcának" (Macar Sokak) nevezett útvonal összes házait és ezt jelölte ki a bujdosóknak állandó lakóhelyül. Azonkívül a szultán Rákóczinak is adományozott tekintélyes földbirtokot, méghozzá örökletes joggal. Rákóczi Ferenc ezt végrendeletében felerészben a bujdosók eltartására, felerészben pedig a rodostói katolikus egyházra hagyta.”
Akik pedig amiatt aggódnak, hogy Törökország EU csatlakozása Izrael csatlakozásának előszobája lesz, azoknak javaslom, hogy nézzenek a térképre: Törökország területének 3%-a Európában van, lásd pl. itt.
Úgyszintén látható, hogy Izrael egyértelműen nem Európában van, és földrajzi alapon semmiképpen sem tudnak az EU-hoz csaatlakozni; és már csak ezért is a leghatározottabban vissza kellene utasítani, ha lenne a részükről ilyen próbálkozás.
Mindent összevetve, azon az állásponton vagyok, hogy legyen török EU-csatlakozás, de feltételekkel. A csatlakozás által történő gazdasági és társadalmi hatásokat meg kell vizsgálni, és úgy kell őket befogadni, hogy ne legyenek a terhünkre, se mi az övékére, tehát kölcsönösen hasznos alapon.
A németek ott rontották el, EU-tagság nélkül is, hogy nem csak hogy beengedték a törököket, hanem egyenesen behívták őket azzal, hogy jöhetnek oda dolgozni. A törökök persze éltek a lehetőséggel, aztán letelepedtek, aztán nekiláttak iszlamizálni a környezetet, és kialakult kb. ugyanaz a konfliktus, ami Indiában is van a hinduk és a muszlimok között, és aminek India a szakadást „köszönhette”, Pakisztán létrejöttével.
A történelem pedig már bőven megmutatta, hogy a kereszténység és az iszlám sem fér meg egymással.
Ezért egy feltételt mindenképpen szabni kell, mert ha nem, abból nagy gond lesz: azt, hogy ha bármilyen konfliktus van a „régi” EU tagországok (állampolgárai) és az ott lévő törökök között, akkor azoknak a törököknek vissza kell menniük Törökországba – kb. ugyanúgy, ahogy Sarkozy visszazsuppolta az „EU-tag” cigányokat. Ezt előre tudniuk kell, hogy van egy ilyen feltétel. A többséggel nem lesz gond, a problémás kisebbséget pedig vissza kell küldeni a „feladónak”, és a továbbiakban kitiltani őket a többi EU-tagállamból. Tehát lehet jönni, de az EU-konform viselkedés elvárt, sőt kötelező. Ha ugyanígy viszonyulnak a törökök is, és ők is kiszórják onnan Európa esetlegesen beáramló, és gondot okozó aljanépét, az szintén rendben van.
Ha a törökök inkább az EU-hoz akarnak csatlakozni, mintsem a Közel-Kelethez, akkor miért lenne jobb elutasítani őket? Annak ez lenne az üzenete: menjetek csak oda, erősítsétek őket, és szövetséges helyett legyetek inkább ellenfél. Ez nem jó döntés.
Ha a középhatalom Törökország bekerül az EU-ba, az elég jó ellensúly a meglévő liberális érdekcsoport ellen – és amikor már a kishatalom Magyarország is egyre nehezebben „bedarálható”, a törökök pláne nem lesznek azok.
Leginkább ez a két ok az, amiért jobbnak mutatkozik, ha Törökország EU-tag, mintha nem lenne az.
 
Ungvári Béla
Török–magyar két jóbarát – de nem a cionizmus fellegvárában!
Figyelemre méltó interjú jelent meg a Barikád internetes hírportálon a Jobbik újdonsült „erős emberével”, a választások előtt még a háttérben tevékenykedő, majd hirtelen frakcióvezető-helyettessé avanzsált Hegedűs Tamással. Hegedűs, mint az Országgyűlés magyar–török baráti tagozatának elnöke nyilatkozott törökországi útjáról és egyértelműen kinyilatkoztatta: a Jobbik az összes magyar párttal együtt teljes mellszélességgel támogatja Törökország Európai Uniós csatlakozását. Ezzel a súlyos stratégiai hibával kapcsolatban egy ellentmondásra is fel kívánom hívni a figyelmet.
Egyrészt a Jobbik határozottan – és nagyon helyesen – elutasítja, és rossz intézménynek tartja az Európai Uniót. Ezt következetesen, immár tíz éve teszi, hisz az akkor még mozgalomként működő szervezet 1999-ben a csatlakozási kampányban is a „nem” mellett tette le a voksát. Azóta is folyamatosan – és teljesen jogosan – bírálja az EU nemzetállamokat bedaráló, a multikat és a világhódítókat kiszolgáló törekvéseit.
Amióta jobbikos képviselők is ülnek az Európai Parlament nevű sóhivatalban (ami nem mond ellent az euroszkepticizmusnak, hisz, ha már beerőszakoltak minket az EU-ba, akkor legalább ők mentsék meg a becsületünket azzal, hogy minden alkalommal lerántják a leplet az EU mögött álló erők valódi céljairól), azóta is markánsan kiállnak a központosító és gyarmatosító unióval szemben és a szabad, öntudatos nemzetek Európája mellett (amit egyébként messze megelőzve korát már Szálasi Ferenc nemzetvezető is kiválóan megvilágított konnacionalizus koncepciójában.)
Másrészt a Jobbik a rokoni szálak miatt és stratégiai okokból is - szintén nagyon helyesen – kiemelt partnernek tekinti Törökországot. Az erre vonatkozó érveket szépen ki is fejti Hegedűs az interjúban (kifelejtve persze a legfontosabbat, mi szerint a törökökre a cionizmus elleni küzdelemben is szövetségesként számítunk.)
A kérdés ezek után egyszerű: ebből a fenti két tényből hogyan következik, hogy a Jobbik támogatja Törökország EU-csatlakozását? Hisz az ember ugye a saját testvérének nem akarhat rosszat. A Jobbik viszont, ha egyszer rossznak tartja az EU-t, akkor miért kívánja ezt a „rosszat” Törökországnak? A „szomszéd tehene” elve alapján be akar csábítani egy öntudatos nemzetet a cionizmus fellegvárába?  Éppen ezért az lenne (vagyis lett volna) a helyes stratégia, ha a Jobbik barátságból óvva intené a törököket a csatlakozástól.
Figyelemre méltó Hegedűs azon érvelése is, mely szerint a török csatlakozást "Németország és Franciaország élesen ellenzi – elsősorban azért, mert attól félnek: egy Törökországgal kibővült Európai Unióban nehezebb lenne megvalósítani az erőteljesen központosított, föderatív Egyesült Európai Államokat, ami a német és francia politikai elit fő törekvése."
Nyilvánvaló, hogy ezen országok politikai elitje ugyanúgy az EU-t saját hasznára összetákoló cionista, globalista erők bábjai, mint a többi tagállam, így Magyarország politikai elitje is. Ugyanakkor ebben a két országban kezd olyan méreteket ölteni a bevándorlók által okozott káosz, hogy a lakosság a totális agymosás ellenére kezd ébredezni, és rohamosan nő a bevándorló-ellenesség. A politikai elit kénytelen lépni, mert a népharag előbb-utóbb őket is elsodorhatja (ennek jele volt a német vezető, Angela Merkel elhíresült beszéde, amelyben egyenesen élősködőkről beszélt és kijelentette, hogy a multikulti megbukott…)
Szóval az aggodalmak inkább ennek szólnak, hisz - ne legyenek illúzióink- nehéz elképzelni, hogy az EU mögött álló valódi döntéshozók megengednék, hogy egy olyan állam csatlakozzon az Uniójukhoz, amely eredeti világuralmi céljaikat hátráltatná, netán akadályozná. Ezért érzésem szerint a csatlakozással nemhogy erősödne az „Európai Egyesült Államok” elleni hang, hanem éppen fordítva, pont, hogy Törökország darálódna be a nagy liberális "multikultiba" (valljuk be, erre a bedarálódásra már most is mutatkoznak jelek, gondoljunk csak az Irántól való távolodásra, vagy arra  a tényre, amire éppen Hegedűs Tamás mutat rá az interjúban, amikor azt mondja: „igazi sikertörténet az az elmúlt éveket jellemző látványos fejlődés, amelyet a gazdaság dinamikus növekedése mellett a demokrácia kiteljesedése jellemez.” Nem hiszem, hogy bármely nemzet – s főleg Törökország – szempontjából a „demokrácia kiteljesedése” jelentene sikertörténetet, hisz láthatjuk, hogy ahova ez a „demokráciának” csúfolt liberális diktatúra beteszi a lábát, ott a nemzeti tradícióra épülő társadalom elkezdhet csomagolni…)
Arról még nem beszéltünk, hogy Törökország sem földrajzilag, sem történetileg, sem kulturálisan, sem vallási szempontból nem tartozik Európához, így még ha egy jószándékú Nemzetek Európáját építenénk, abban sem lenne helye, ami nem jelenti azt, hogy – a már említett rokoni szálak és a konnacionalizmus szellemében – ne tekintenénk baráti nemzetnek.
És még egy nem elhanyagolható szempontot hagy említsek: gondoljunk bele, egy ázsiai, más vallású ország csatlakozása olyan precedenst teremthetne, ami megágyazhatna egy majdani izraeli csatlakozásnak. És ne legyenek kétségeink, ha valaki, akkor az EU-t kitaláló és összerakó zsidók „anyaországa”, Izrael lenne az EU-csatlakozás első és igazi nyertese. Csak félő, hogy akkor már késő lesz, és a tradicionális értelemben vett Európa végleg elvész.
Éppen ezért a Jobbiknak egyértelműen „a baráti Törökország érdekében nem támogatjuk a csatlakozását” álláspontra kellett volna helyezkednie. Ezzel – több legyet ütve egy csapásra – kinyilváníthatta volna markáns eurószkepticizmusát, a keresztény Európa melletti kiállását de egyben a török néppel való barátságát is. Sőt, még az európai nemzeti, joggal bevándorló-ellenes (de nem Izrael-barát!) szövetséges mozgalmakat sem haragítaná magára.
(Olvasó)
Gyöngyösi Márton Kína-politikájának bírálata:
Volna 1-2 észrevételem Gyöngyösi Marci válaszához (ebből kiderül, hogy abszolút Geyerrel értek egyet, ami nagy szó:)) Nyilvánvalóan azért kapta a kínai bebörtönzött ellenzéki, hogy Kínának ezzel is üzenjenek, hogy demokratizálódjon, és ne tegyen el naponta ezreket láb alól.
Lehet érvelni a pragmatizmussal, csak amikor valahol kőkeményen megy a diktatúra, akkor azt az országot nem kellene mosdatni. Az, hogy Kína gazdasága évente 10%-kal bővül (kínai adatok szerint), azért van, mert másfél milliárd emberből mindig sikerül pár tízmilliót kiemelni a
nyomorból, ami keresletet támaszt, de azért alapvetően nézzünk már rá a GDP-mutatójukra… A vásárlóerő-paritáson mért GDP 7518 USD/fő, amivel 99. a világon (2010. október 6-i IMF-adat), a nominális GDP pedig 4283, azaz lényegesen olcsóbb az élet Kínában, mint nálunk (Összehasonlításként Magyarországon 18566 USD/fő a vásárlóerő-paritáson ért GDP). Ez korántsem a középosztályba repítés még, legalábbis szerintem… Tovább felvetődik az a kérdés, hogy ha egy diktatúra jól teljesít (ld. Magyarországon a hároméves terv), akkor legitimálja önmagát a világ előtt?
Akárhogy is nézzük, Kína gazdasága duális, a világ felé próbál piacosított gazdaságot mutatni, de befelé ez kommunizmus, a Jobbik pedig antikommunista párt (legalábbis eddig az volt, szóljatok, ha már nem). Azért gyönyörű is lenne, ha a kínai sajtó bírálná valami kapcsán Magyarországot, amikor az ő államuk milliószámra teszi és tette el láb alól az embereket diktatórikus módon. Értem én Gyöngyösi pragmatizmusát, de talán tovább ment (sokkal) a kelleténél. Katalóniában k*rvára nem a PSC (szocialista párt, amely egyébként a kormánypárt, a PSOE helyi lerakta) a szeparatista párt, hanem elsősorban a Konvergencia és Unió (CiU) (akik minden valószínűség szerint hülyére nyerik magukat az idei katalán választáson, bővebben itt.
A CiU két párt szövetsége, a jobboldali liberális Katalán Demokratikus Konvergencia (CDC) és a kereszténydemokrata Katalán Demokratikus Unió (UDC). Nehezen tudnám őket baloldali érzülettel vádolni…Gyöngyösinek pedig meg kell értenie, hogy a gazdasági siker nem legitimálhat elnyomásra épülő rendszereket (konkréten: diktatúrákat).
Aki ilyet mond, húzzon a p*csába a parlamentből.
Üdv, Kovács Imre
Török kérdés:
Annyit szeretnék a Jobbik által generált török „vitához” hozzáfűzni, hogy a törökök nem állnak kaftános fennhatóság alatt. Kína sem áll zsidó befolyásoltság alatt! Ugyanígy nem áll Oroszország sem!
Ennek ellenére a világ józanabbik része azért tiltakozik mégis Törökország Európai Uniós belépése ellen, mert utána nincs több lehetőség Izrael elutasítására sem! Azzal pedig az amerikai kontinens
mellett, Európában is zárulni kezd a kígyó (értelmét ld. a szakirodalomban) és megvalósulás felé tart a világuralom. Meg lehet nézni azon országok fejlődését, ahol a világhatalom pajeszos-kaftános „urai” nem alkotnak domináns többséget, túlerőt a kormányokban: ott nem szipolyozzák ki az államháztartásokat – emiatt a fejlődés nem állt le, nem negatív, nem az egyre növekvő szegénység a
jellemző. Szinte alig van pár ilyen ország. (Pl.: az „igazhitű” Hodorkovszkij pont ezért tölti rendes évi szabadságvesztését Szibériában, mert idegen kézre, hittestvérei kezére akarta játszani az orosz olajat, amit Putyin nem nézett jó szemmel..)
A török kérdést bizony alaposan át kell gondolni – a lehetséges következmények miatt!
Bárkivel szövetkezzünk, csak a Sátán népével, a fekete kaftánosokkal NE, mert az nemzetünk végét jelenti!
Tisztelettel: Nagy Péter
A Gyöngyösi-Geyer vita margójára
Az elmúlt hetekben érdekes vita bontakozott ki a Kuruc.info oldalán, melynek alapvető értelme a következő kérdés (lenne): melyik a helyes külpolitikai orientáció Magyarország számára? A vita szemmel láthatóan ideológiai mellékvágányokon vérzett el, pedig a fenti kérdés Magyarország jövője szempontjából megkerülhetetlen.
Mindkét szerző elkövetett ugyanis egy óriási hibát: nem részletezte azokat a gazdasági és geopolitikai realitásokat, melyek adottak – ily módon Magyarország kívánatos külpolitikai orientációjának (csak) egy ideológiai koncepcióba bújtatott interpretálását ismerhettük meg.
De nézzük csak a pontos adatokat! A CIA World Factbook adatsora Magyarország exportszerkezetéről a következő: termékeink (pontosabban a hazánkban előállított termékek) 25.54%-a Németországba, 5.67%-a Olaszországba, 5.41%-a az Egyesült Királyságba, 5.37%-a Franciaországba, 5.28%-a Romániába, 4.97%-a Szlovákiába, 4.52%-a pedig Ausztriába kerül. És honnan importálunk? Az adatok a következők: a termékek 25.05%-a Németországból, 8.56%-a Kínából, 7.3%-a Oroszországból, 6.08%-a Ausztriából, 4.73%-a Hollandiából, 4.51%-a Franciaországból, 4.14%-a Szlovákiából, 4.13%-a Olaszországból, 4.07%-a pedig Lengyelországból érkezik. Bővebben ITT.
A fenti adatokból világosan láthatjuk: Magyarország külkereskedelmi mérlege Kína felé deficites, vagyis jórészt mi importálunk Kínától, fordított irányban elhanyagolható a kereskedelem. De nézzük meg, miket importál Kína! A CIA World Factbook-nál maradva a felsorolás a következő: Kína elektromos- és más gépeket, olajat és ásványi tüzelőanyagokat, optikai és orvosi műszereket, érceket, műanyagot és szerves vegyszereket importál, erről ITT lehet meggyőződni.
Ez a kis felsorolás így rávilágít arra, miért is felesleges Kínáról vitázni: a magyar termékekre nincs szüksége Kínának. Akármilyen fájó is ez a mondat, elég Magyarország gazdaságszerkezetére tekintenünk és látjuk, miért is hamvába holt ötlet a kínai kereskedelemről fantáziálni íróasztalok mögött. (Ugyancsak a népi folklór része, hogy vissza kell szereznünk az orosz gabonapiacot, miközben Oroszországnak ma nincs szüksége magyar élelmiszerekre. Oroszországnak magas hozzáadott értékű termékek kellenek, melyből a legenyhébben szólva is szerényen állunk – link itt.
Az áruszerkezet azonban csak egy része a nemzetközi pénzáramlásnak: a közvetlen tőkebefektetések (FDI) legalább annyira fontos tényező, mint az áruszerkezet. Való igaz, hogy Kína az elmúlt időszakban egyre erősebben veti meg a lábát Kelet-és Közép-Európában, itt elsősorban infrastrukturális beruházásokba fektetik a pénzüket, ezen belül is kedvező hitelezéssel (a Bank of China számos út, híd, kikötő, repülőtér építője a térségünkben).
A Kínával való kapcsolatokról így a következő következtetés adódik: áruinkkal esélyünk sincs labdába rúgni Kínában, a kínai hitelek azonban jól jönnének a magyar gazdaságnak, annál is inkább, mert messze Kína adja a legkedvezőbb hiteleket a térségben.
A Törökországról folytatott eszmecsere (sajnos) a fentinek még az árnyékképe sem volt: itt megint megfeledkeztek a szerzők a gazdasági realitásokról (itt ugyancsak érdemes tanulmányozni a CIA World Factbookot – Törökország gépeket, vegyi anyagokat, félkész termékeket, üzemanyagokat és közlekedési eszközöket importál).
Így összefoglalásképpen megállapítható, hogy Magyarország még a legjobb szándékai ellenére sincs abban a helyzetben, hogy a jövőben releváns módon hasznot húzzon egy kínai vagy török orientációból. A kínai kapcsolatok legnagyobb haszna az olcsó kínai hitel a magyar gazdaság számára, mely elsősorban infrastrukturális befektetésekben nyilvánulhat meg. Az pedig más kérdés, hogy a már-már gyermekien naiv és bárgyú Kóka-féle logikával ellentétben (mely szerint évi 100 km. autópálya-építés = évi 0.5% GDP-növekedés) az infrastrukturális beruházások csak közvetetten, nagyon áttételesen hatnak ki a gazdaság növekedésére (már ha kihatnak, lásd Miskolc esetét).
Egy dolog a szép álom, és más dolog a valóság.
Németh Csaba
Teljesen egyetértve Florian Geyer gondolataival én a következőkkel egészíteném ki:
A Jobbik neve szerint nem párt, hanem mozgalom, egy jobb Magyarországért küzdők heterogén mozgalma (ami tényleg az utcai harcosoktól, a pártokból kiábrándult szavazókig terjed). Jövője azon áll vagy bukik, hogy meg tud-e maradni ennek. Ha párttá merevedik, azonnal a halál fia, nem is kell erre 4 évet várnia. Ha elkezd pártszerűen gondolkodni és viselkedni, lavírozni és kavarni, akkor vége.
Én jobbikos, és gárdista is vagyok. De én a Szent Koronára esküdtem fel és nem Vona Gáborra, vagy Gyöngyösi Mártonra, vagy Hegedűs Tamásra. Ha hibáznak, vagy hülyeségeket beszélnek, vagy nem kérdeznek meg minket, a tagságot, a választóikat, a társadalmat az adott kérdésről, akkor egyet-kettőt elnézünk nekik, azután leírjuk őket és kész. Legfeljebb csinálunk egy még újabb mozgalmat. Ez persze veszteség időben és energiában is, de a legnagyobb veszteség az, ha megint letérünk az egyenes útról.
S hogy mi az egyenes út? Ez egy magyar ember számára szerencsére nem bonyolult, sőt nagyon is egyszerű. A Teremtő adott népünk számára egy saját kinyilatkoztatást, a Szent Koronát és annak roppant egyszerű és tömör törvényeit. Csak ezt kell észben tartani, józan paraszti ésszel gondolkodni, belenézni a lelkiismeretünkbe, és kimondani az igazságot. Ennyi, és nem több a magyarság küldetése és sorsa. A többit nyugodtan rábízhatjuk az Úrra.
Tehát ha a török vagy kínai kérdésről van szó, akkor egyszerű kérdésekre kell egyszerű válaszokat adnunk.
- Akarjuk-e hogy 20 év múlva 5 millió magyar 2 millió cigány, 3 millió török és 5 millió kínai éljen hazánkban. Nem.
- Rokon népeknek tekintjük-e az ujgurokat, tibetieket, törököket, stb.? Igen.
- Szeretnénk-e szoros baráti kapcsolatot ápolni velük? Igen.
- Kívánjuk-e más elnyomott népeknek is azt a szabadságot, melyet magunknak is kívánunk? Igen
A jobbikos „szakértőinknek” tehát nem kell bonyolult fejtegetésekbe bocsátkozniuk, lavírozniuk és féligazságokba burkolózniuk a kisebb és nagyobb hatalmi érdekek között, hanem csak a fenti válaszokat észben tartva Jézus Urunkat kell követniük: „a ti szavatok legyen igen, igen, vagy nem, nem, - a többi a sátántól, a hazugság atyjától van”. Ámen.
Gonda István
(Kuruc.info)
A témával kapcsolatos véleményét ITT tudja bővebben kifejteni. A hozzászóláshoz regisztráció szükséges, melyet ITT tud megtenni. (Jobboldalt, a "Belépés" ablak alatti "Regisztráció" című hivatkozásra kell kattintani!)